Ábrahám Gyermekei Keresztény Közösség - Krisztus Teste - Eger

"Értsétek meg tehát, hogy akik hisznek Istenben, azok Ábrahám igazi gyermekei." Galata 3: 7/ - A Nyitott Menny irányvonal képviselője

ISKOLA ÉS ÓVODA ALAPÍTÁS


KEDVES BARÁTAINK, KEDVES SZÜLŐK!

FELHÍVÁS MINDENKINEK!

Úgy érezzük, eljött az idő, hogy Heves Megyében, és itt, Egerben is megerősítsük és egységbe tömörítsük, majd a társadalom nézőpontjába helyezzük a protestáns értékeket.

Ennek érdekében szeretnénk létrehozni győri mintára egy komplex oktatási intézményt, mely magában foglal óvodát és iskolát (törekvés szerint gimnáziumot is) egyaránt.


A látás teljesüléséhez szükségünk van ezzel egyet érteni tudó közbenjárókra, akik készek imában velünk együtt Isten elé vinni ennek a nemes gondolatnak az ügyét.

A győri Fundamentum Iskola segítségét is igénybe szeretnénk venni.

Ők már Borsod Megyében, Tardon (a mezőkövesdi omega gyülekezet tagjai által) már alakítottak egy leány iskolát. Szeptembertől az én gyermekeim is oda fognak járni.

Igazi keresztény értékeket vallanak és valósítanak meg a gyakorlatban is.

Valódi felekezetközi, nyitott, a krisztusi szereteten alapuló iskola.

Kis osztálylétszámmal, jó erkölcsi és tanulmányi eredményekkel.

Fantasztikus lehetőség! Hála az Úrnak!


Csak egy baj van! Az a 35 km. És egy másik megye.

Eger, mint megyeszékhely, és mint annak a kevés, de annál lelkesebb protestánsnak a lakhelye, akik közé magunkat is számoljuk, kulcsszerepet játszhat most, hogy változzanak a szellemi erőviszonyok!

Itt is égető szükség van egy ilyen intézményre, ahol biztonságban tudjuk a gyermekeinket, és tudjuk, hogy nem konkolyt, hanem búzát vetnek a szívük földjébe!!!!

TEHÁT! FOGJUNK ÖSSZE! BESZÉLJÜK MEG! GYERMEKEINK JÖVŐJE A TÉT!!!!

VIGYÜK AZ ÚR OLTÁRA ELÉ AZ ÜGYÜNKET!

KÉRDÉSEITEKKEL ÉS ÖTLETEITEKKEL NYUGODTAN BÁRMIKOR KERESSETEK MEG! AZ "ELÉRHETŐSÉGEINK" LINKBEN MINDEN INFOT MEGTALÁLTOK!

ISTEN ÁLDJON MINDENKIT!





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 88
Tegnapi: 45
Heti: 342
Havi: 1 376
Össz.: 483 787

Látogatottság növelés
Oldal: Iskola és óvoda alapítás
Ábrahám Gyermekei Keresztény Közösség - Krisztus Teste - Eger - © 2008 - 2024 - abrahamgyermekei.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »