Ábrahám Gyermekei Keresztény Közösség - Krisztus Teste - Eger

"Értsétek meg tehát, hogy akik hisznek Istenben, azok Ábrahám igazi gyermekei." Galata 3: 7/ - A Nyitott Menny irányvonal képviselője

BIBLIA A RÉGÉSZET TÜKRÉBEN



Jézus otthona Kapernaumban


De milyen lehetett Kapernaum Jézus korában? Mai szemmel nézve minden bizonnyal szegényes, jelentéktelen település, amelynek lakói többnyire halászatból és mezőgazdaságból éltek. A kor viszonyaihoz képest azonban Galilea meglehetősen fejlett területnek számított. A tartomány etnikailag és kulturálisan is tarka képet mutatott - nem hiába nevezték a "pogányok Galileájának" -, de még zsidó lakóinak nyelvjárása, öltözete és bizonyos vallási szokásai is különböztek az Izrael többi részén élő zsidókétól. A Jézus korabeli Kapernaumra emellett erősen rányomta bélyegét az "ideiglenesen Júdeában állomásozó" 7. római légió: a kapernaumi zsinagógát is az a centurio építtette, akinek szolgáját Jézus meggyógyította.

A település szerepét kiemelte még az is, hogy itt haladt át az Egyiptomot és Szíriát összekötő ún. "Királyok útja", amely állandó kereskedelmet és idegenforgalmat jelenthetett a városnak, nem is beszélve a vámbevételekről. Nem véletlen, hogy Jézus innen hívta el Lévi Mátét, az Alfeus fiát, aki kapernaumi vámszedő volt.
Máté evangéliuma "Jézus városá"-nak nevezi Kapernaumot, Márk pedig külön is hangsúlyozza, hogy Jézus itt volt otthon.


Jézus Krisztus halála és feltámadása után - Galileában is többször megjelent - Kapernaumot nagy számban lakták zsidókeresztények. A II-III. században egyik fontos gyülekezőhelyük lehetett Péter és Jézus hajdani háza. Egy 383-ban kelt útleírásban így említik meg a helyet: "Az apostolfejedelem házából templomot építettek, amelynek falai mindmáig állnak." A régészek 1921-ben valóban meg is találták egy 22,5 méter átmérőjű, nyolcszögletű templomépület alapjait, amelyet az V. században, tehát már a bizánci korban építettek.

A szentélyépület alól pedig egy bizonyíthatóan I. századi lakóház romjai bukkantak elő, amelynek 7-szer 6,5 méteres belső helyiségét már ebben az időben gyülekezőhelynek használták!

Bizonyíték erre a vakolaton előkerült több száz graffiti, amelyek legtöbbje Péter és Jézus nevét említi, sőt valaki egy halászcsónakot is belekarcolt a falba. Ezt a valaha a tóparton álló, bazaltkövekből épített házat - amely szemmel láthatóan nagyobb és szebb volt a környező lakóépületeknél - már az első századi keresztények is istentiszteleti helynek használták, míg valamikor az V. század első felében, mikor a "konstantini fordulat" következményeképpen Galileában is a nem zsidó hátterű keresztények kerültek túlsúlyba, a kis imaterem eltűnt a ráépített bizánci bazilika alatt.

Forrás: http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200101/rabbi_hol_laksz



A Vörös-tengeri átkelés bizonyítéka...



Az exodus útvonalát megerősítő felfedezést búvároknak köszönhetjük, akik korallal borított csontokat és harciszekér-maradványokat találtak az Aqaba-öbölben.


Az isteni közbeavatkozás egyik legmegrázóbb leírását a Bibliában találjuk, amely a zsidók Egyiptomból való kijövetelét beszéli el.


Az, hogy az egész egyiptomi hadsereg ezt követően a Vörös-tenger vízébe fúlt, semmiképp sem nevezhető lényegtelen eseménynek, és ennek megerősítése tagadhatatlan bizonyíték arra, hogy a biblia beszámolója valóban hiteles. Évek során számos búvár kutatta át a Suezi öblöt tárgyi leletekért, hogy a bibliai történetet igazolja, de hiába. De ha pontosan követjük az exodusról szóló bibliai és történelmi feljegyzéseket, eljutunk Nuweibába, egy hosszú tengerparti sávhoz az Aqaba-öbölben, ahogyan azt Ron Wyatt fedezte fel 1978-ban.


Többszöri merüléseket hajtottak végre 18 m-től 60 m-ig egy 2.5 kilométeres szakaszon, mely során a tengerfenéken széjjel heverő harciszekér-darabokat találtak. A leletek között találunk kerekeket, szekértörzset, ló és emberi csontokat. A búvárok rábukkantak egy roncsra is a Szaudi partokon, Nuwiebával szemben.


1987 óta Ron Wyatt három darab négyküllős harciszekér-kereket talált. A korall nem telepszik meg az aranyon, ennél fogva a kerék formája tökéletesen kivehető, annak ellenére, hogy a burkolat belsejében levő fa már szétbomlott, így a szerkezet túl törékennyé vált az elszállításhoz.


További expedíciókat terveznek a mélyebb vizekben távirányítású kamerák és mini tengeralattjárók segítségével. (fent: aranyozott harciszekér-kerék, néma tanúja a zsidók 3,500 évvel ezelőtti csodálatos Vörös-tengeren való átkelésének. Fémdetektor segítségével lelték meg.)


Amikor Ron Wyatt először járt Nuweibában, 1978-ban, a víz alatt rábukkant egy föníciai stílusú oszlopra. Sajnos a felirat elkopott már rajta, így hát egészen 1984-ig nem is sejthették, mekkora jelentőségű a felfedezés. Abban az évben a szemben levő szaúdi parton felfedeztek egy másik gránitoszlopot, mely pontosan ugyanúgy nézett ki, mint az első, csakhogy ezen a felirat sértetlen volt.

A föníciai betűk (óhéber) a következő szavakat adták: Miztraim (Egyiptom), Salamon, Edom, halál, fáraó, Mózes, Jehova, ami azt valószínűsíti, hogy Salamon király állíttatta ezeket az oszlopokat a tengeren való csodálatos átkelés emlékére.  Szaúd-Arábia nem enged erre turistákat, s talán illetéktelen látogatóktól félve a szaúdi kormányzat azóta eltávolította ezt az oszlopot, helyére egy zászlójelzést állítva.




Milyen mély a víz?

Az Aqaba-öböl igen mély, egyes helyeken akár 1,600 méter is lehet. Még akkor is, ha a tenger kiszáradt, nehéz lehetett az átkelés, lévén a meder szélei nagyon meredekek. Mindazonáltal van egy rész, ahol az emberek és állatok könnyen leereszkedhettek, amennyiben a víz eltávozott onnan. Ez a vonal összeköti Nuweibát és a szemben levő szaúd-arábiai partot.

A mélységi feltárások során sima, enyhe lejtőt találtak a Nuweiba felőli oldalon, ami az öbölbe vezetett. Ez a sáv szinte egy ösvényként jelenik meg a merőműszeren és megerősíti a bibliai leírást, hogy 'Így szól az Úr, a ki a tengeren utat csinál, és a hatalmas vizeken ösvényt' (Ézsaiás 43:16)

A Biblia írói számtalanszor utalnak a Vörös-tengeren való átkelés csodájára, hiszen ez egy olyan esemény volt, aminek nincs párja a történelemben.  A héber próféták így írják le az átkelés helyén levő tengert: '...a nagy mélység vizeit; a ki a tenger fenekét úttá változtatta...', (Ézsaiás 51:10) Ismerve azt a bizonyos helyet, amire a bibliaírók utalnak, vajon milyen mélységről lehet szó? A távolság Nuweiba  és a között a hely között, ahol a leleteket találták, körülbelül 18 kilométer.

E mentén a vonal mentén e legmélyebb pont 800 méter. Nem csoda, hogy a Biblia ihletett írói a hatalmas vizek kifejezést használták. És nem csoda, hogy egyetlen egyiptomi sem élte túl, amikor a víz összezárult felettük.

Forrás: http://www.zarandok.hu/letoltes/olvasnivalo/

A Biblia, mint tény


A leghitelesebb ókori könyvek

Hogyan is állunk a Bibliával mint történeti forrással. Először is egy nyilvánvaló tényt kell leszögeznünk: a Biblia egyes könyvei között időben és térben is jelentős távolság húzódik, Mózes és János apostol működése között körülbelül másfél ezer év telt el; a keletkezés két térbeli végpontját pedig az Eufrátesz, illetve a Tiberis partján fekvő világvárosok: Babilon és Róma jelentik.

Ennek ellenére e hatvanhat könyvből álló gyűjtemény méltán nyerheti el a "leghitelesebb ókori könyv" megtisztelő címet.

Az Ószövetség héber szövegének legrégibb kéziratai, a nevezetes qumráni tekercsek felfedezése (1947) óta már az i. e. II. századból is rendelkezésünkre állnak, amellyel alig több mint 200 évre csökkent az ószövetségi kánon utolsó könyvének keletkezése és a legkorábbi kéziratos források között húzódó időbeli távolság. Qumránban egy kivételével valamennyi ószövetségi könyv kéziratát megtalálták, s talán az sem véletlen, hogy az első tekercs, amelyet sikerült szinte teljes épségében kibontani, éppen Ézsaiás (Jesaja) könyvét tartalmazta, annak teljes szövegével: az első verstől az utolsóig. A holt-tengeri tekercsek tehát alátámasztották az Ószövetség mai napig is használt héber szövegének egységét és hitelességét, mivel azokkal gyakorlatilag szó szerinti egyezést mutattak!


De nem áll rosszabbul a helyzet az Újszövetség könyveivel sem. A bibliakritika "nagy századának" kellős közepén, 1840-ben egy fiatal tudóst, Konstantin Tischen-dorfot nevezték ki a lipcsei egyetem professzorává, aki - kortársai véleményével szemben - meg volt győződve az Újszövetség könyveinek hitelességéről. Tischendorf azt tűzte ki élete legfőbb céljául, hogy megtalálja a legrégebbi létező újszövetségi kéziratot, amellyel igazolni lehetne, hogy annak szövege az apostolok korától kezdve napjainkig lényeges változtatások nélkül maradt fenn. Ezért a Közel-Keletre utazott, hogy kolostorok és templomok könyvtáraiban ősi kéziratok után kutasson. Végül a Sínai-félszigeten épült Alexandriai Szent Katalin kolostorban bukkant rá a keresett kódexre: a szemétkosárból halászta elő, éppen azelőtt, hogy a szerzetesek mint értéktelen ócska holmit elégették volna. Az i. sz. IV. században íródott csaknem teljes Újszövetség azóta Codex Sinaiticus (Sínai Kódex) néven vonult be a tudomány történetébe.

Az új felfedezés az apostolok halála és az első kéziratok közötti űrt szintén körülbelül 200 évre csökkentette. Ezután következett az a korszak, amikor Egyiptom homokjából ezerszámra kerültek elő görög nyelvű papiruszok, köztük olyanok is, amelyekre bibliai szövegeket írtak. Ezek közül a legrégebbi újszövetségi kézirat a manchesteri John Rylands könyvtárban őrzött kicsiny papiruszdarabka, amelyre János evangéliuma 18. fejezetének néhány versét írták az i. sz. 120-130 körüli időkben, vagyis az apostol halálát követő egy emberöltőn belül! Ma is ez a legkorábbi ismert újszövetségi kézirattöredék - ráadásul éppen abból az evangéliumból származik, amelynek hitelességét a legtöbben vonták kétségbe.



2


A Biblia nem mítosz

A Biblia könyveinek lejegyzői tudatosan törekedtek az általuk hallott, látott vagy átélt események precíz rögzítésére. A bibliai könyvek nem vallásos iratokként vagy mítoszokként születtek: eredeti szándékuk szerint történetírói igénnyel és jogi értelemben vett írásos tanúvallomásokként jegyezték le őket.

Történeti forrásértékük - még akkor is, ha megfosztjuk nyilvánvaló szellemi eredetüktől és mondanivalójuktól - semmivel sem kisebb, mint bármely fennmaradt ókori történetíróé! Erre ma már számos olyan külső bizonyíték is szolgál, amellyel még Hérodotosz és Livius sem dicsekedhet.


"Az elmúlt században Palesztinában és a környező országokban folyó régészeti kutatások teljességgel átformálták a Biblia történelmi és irodalmi hátterére vonatkozó ismereteinket. A Biblia többé nem tűnik a múlt valamiféle magányos emlékművének, olyan jelenségnek, amelynek semmi köze ahhoz a környezethez, amelyben megszületett.

A Bibliával szemben a XVIII. és XIX. század jelentős tudósai által megfogalmazott szkepticizmus egyre inkább hitelét veszti. Egyik felfedezés a másik után eredményezte, hogy egyre nőtt a Biblia mint történeti forrás értékének elismertsége" - fogalmazott a bibliai régészet egyik legnagyobb tudósa, William Foxwell Albright századunk harmincas éveiben. A bibliai régészet által azóta is folyamatosan napvilágra hozott leletek között bőséggel akadnak a kinyilatkoztatást tényszerűen alátámasztó források is.

Terjedelmi korlátok miatt ehelyütt még arra sem vállalkozhatunk, hogy akár csak az utóbbi két-három évtized legjelentősebb felfedezéseit ismertessük, de e felfedezések horderejének érzékeltetésére talán egy-két kiragadott példa is elegendő lesz.

A kövek is megszólalnak

Bálámról, a Mózes korában élt közel-keleti látnokról manapság legtöbbeknek csak a közmondásossá vált szamár jut eszébe. Az izraeli régészeknek is óriási megdöbbenést okozott, amikor 1967-ben Deir Allában megtalálták "a megnyílt szemű" Bálámnak valamikor az i. e. VIII. században kőlapokra írt próféciáját, amelynek szóhasználata több ponton is megegyezett a Biblia róla szóló történeteinek frazeológiájával. Íme a bizonyíték, hogy - nyilván nem zsidó környezetben - "szent szövegként" hagyományozták tovább a híres jós szavait.

Nahman Avigad, az izraeli egyetem régészprofesszora a hetvenes évek végén bukkant rá Jeruzsálemben több tucat, az első Szentély lerombolása idején (i. e. 586) elrejtett pecsétre. Ezeken több, a Bibliában is szereplő név volt olvasható, köztük Jeremiás írnokáé, Báruké is.

De ugyanúgy találhatunk adatokat a bibliai tényekre, eseményekre vonatkozóan a közel-keleti levéltárakban megőrzött szövegekben is. Babilonban a királyi udvar számadásai között előkerült négy ékírásos agyagtáblácska, melyeken a fogságba hurcolt Jehójakin júdeai király és fiai neve is szerepelt, mint akiknek élelmiszert osztottak ki.


3

Az asszír birodalom számos feliratos forrása beszél a királyok korában történt eseményekről. Az Eszter könyvében szereplő Márdokeus (Mordecháj) neve pedig Mar-du-uk-ka alakban egy Berlinben őrzött perzsa agyagtáblán őrződött meg - és szinte vég nélkül idézhetnénk a különféle forrásokat és bizonyítékokat.

Az Újszövetséggel kapcsolatban is számos hitelesítő forrás került napvilágra a régészet jóvoltából. 1961-ben olasz archeológusok Caesareában, a régi tartományi fővárosban megtalálták Pontius Pilátusnak, a Jézus-per egyik főszereplőjének építési feliratát.

De a Jeruzsálem környéki sziklasírok is sok meglepetést tartogattak a kutatók számára. E. L. Sukenik professzor, az izraeli régészet egyik úttörője egy sziklafalba vágott I. századi sírboltban megtalálta a kürénéi Alexander családi temetkezőhelyét, ahová ő maga, továbbá két gyermeke: Sára és Alexander volt eltemetve. Minden bizonnyal ő lehetett az, akiről Márk evangéliumában olvashatunk: "És kényszerítének egy mellettök elmenőt, bizonyos cirénei (kürénéi) Simont, aki a mezőről jő vala, Alekszándernek és Rufusnak az atyját, hogy vigye az ő keresztjét."

1990-ben ugyanezen a környéken véletlenül bukkantak rá egy beomló sírboltban Kajafás főpap családi sírboltjára, ahol egy csontládikában megtalálták földi maradványait.

"A tény szent, a vélemény szabad" - idéztük cikkünk bevezetőjében az újságírás talán legismertebb szlogenjét. A Bibliával kapcsolatban nálunk azonban mindeddig sokszor épp az ellenkezője volt tapasztalható: a vélemények szentek, a tények pedig szabadon elhallgathatók.

Forrás: http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/199804/a_biblia_es_a_tenyek



A bibliai régészet


Hol van már az az időszak, mikor egy kutató minimális pénzzel, ám annál nagyobb lelkesedéssel, lovon poroszkálta be a Közel-Kelet akkor még jószerével ki sem formálódott országait? Egyetlen eszköze a ceruza és a papír, később az ormótlan fényképezőgép volt, s amit lejegyzett, az „maga a történelem". Pedig a 19. században így indult a régészeti kutatás. Schliemann kalandor kincskeresőként „tárta fel" Mükénét és Tróját - ahogyan az ásatást irányító, valóban régész Dörpfeld mondta: „úgy ásta fel Tróját, mint egy zöldségeskertet" -, egyik kezében Homérosszal, a másikban ásóval. Sikere a Közel-Keleten is sokakat felbuzdított: a buzgó önkéntesek, majd a profi tudósok ásója nyomán egyre-másra kerültek elő a homokból vagy a tell-ek földrétegei alól a régen elfelejtett, de a Bibliában nagyon is élő városok, települések.

A régészet kezdetei

A zsidó és keresztény zarándoklatok a bibliai fontosságú helyekre nem szűntek meg a római kor után sem, sőt a 4. század után ezeknek kiemelt fontosságot tulajdonított az állami és egyházi vezetés. (Heléna császárné intenzív kutatásokat finanszírozott Jeruzsálemben és Betlehemben.) A történeti földrajz is ekkor fejlődik ki, igaz, elsősorban gyakorlati vallási célból. Ekkor indul meg a szentföldi műtárgy-kereskedelem is: az elhunyt szentek földi maradványait vagy ennek hiányában mindenféle csontokat „exportáltak" a katolikus bálványimádásba merült Európának.

Az iszlám hódítást követően elsősorban a mohamedán hagyományba (hadísz) beilleszthető helyekkel törődtek. Ekkor vált jelentőségteljessé számukra a jeruzsálemi Templom-hegy (amelyhez Mohamednek a Korán XVII. szúrájában szereplő „éjszakai mennybelovaglását" kötötték) vagy Hebron, ahol az iszlámban is jelentős szerepet játszó Ábrahám nyugodott (a várost éppen ezért Madínat al-khalíl-nak, vagyis a „Barát városának" nevezték). Az arab helynevek alapvetően megőrizték a legősibb zsidó településnevek nyomait, így mindmáig nagy segítséget nyújtanak a régészeknek a bibliai helyek azonosításában.

Európából a 18. század végén jelentek meg először azok a tudós zarándokok, akik már nem érték be a különféle templomok és kegyhelyek meglátogatásával, hanem a valódi szent helyeket akarták megtalálni. Ezek között kiemelkedő szerepet játszott Edward Robinson amerikai kutató-misszionárius.

A közel-keleti régészeti kutatások mindig szorosan kötődtek az éppen divatos bibliamagyarázati (hermeneutikai) elméletekhez, továbbá a nagyhatalmi vetélkedésekhez és a születőben levő államok nacionalizmusához. Nem csoda, hogy a 19. század második felében az európai nagyhatalmak fokozódó közel-keleti gazdasági és politikai szerepvállalásával együtt megjelentek a különféle vallási és kulturális missziók is ezen a területen. A század végére valamennyi nagyhatalom felállította a maga speciális szentföldi feltárásokkal foglalkozó régészeti társaságát. Ezek: az angol Palestine Exploration Fund, 1865; a német Palästina Verein, 1878; a francia École Biblique et Archéologie, 1890; az amerikai American Palestine Exploration Society, 1870-75, és annak utódja, az American School of Oriental Research (ASOR), 1900. Érdekes, hogy az egyes társaságok a nemzeti politikai érdekek metszéspontjában álló helyeken kutattak: a britek a Szuezi-csatorna közelében a Szinájon; az amerikaiak Transzjordániában; a franciák Jeruzsálemben; a németek Galileában és a Jezréel-völgyben, ahol vasúti érdekeltségeik voltak. A kutatók felfedezései is nemzetük dicsőségét szolgálták.

A kutatások aranykora

Jelentős változás akkor következett be az addig hobbiszinten folyó régészeti kutatásokban, amikor Palesztina az első világháború során angol mandátumterületté vált. A Szentföld néhány év leforgása alatt a világ legintenzívebben kutatott területe lett. A Palestine Department of Antiquities meghatározta a kutatások standardját, és listát állított össze a védett és kutatható helyekből. A két világháború közötti kutatások a palesztinai régészet aranykorát jelentették: a fent említett régészeti társaságok, valamint amerikai egyetemek feltárták többek között Askelont (1920-21), Megiddót (1925-39), Bét Seánt (1921-33) és Samáriát (1931-35). Ezek a kutatóexpedíciók olyan nagy volumenű vállalkozások voltak, amelyek alapvetően különböztek a háború előtti feltárásoktól: megnőtt a finanszírozó szerepe, kialakultak a profeszszionális stábok, a publikációk is standardizálódtak, és kezdett kialakulni egy bevett kronológia. A régészeti feltárások ugyanis olyan nagy mennyiségű leletet hoznak felszínre, amelyek értelmezése szükségszerűen felvet elvi kérdéseket is.

William Foxwell Albright, a bibliai régészet úttörője és az amerikai Palesztina-kutatás motorja mélyen hitt a Biblia történetiségében (egy misszionárius család gyermeke volt). Albright ásatásai - szemben az egyetemekével - főleg önkéntesekre épültek, ezáltal sokkal olcsóbbak voltak, és nagyobb hatásfokkal működtek. Albright kisebb helyeken kezdett el kutatni (Tell el-Ful, 1922-23, 1933; Bétel, 1927; Tell Beit Mirsim, 1926-32), amelyeket bibliai szempontokat alapul véve választott ki. Legfőbb érdemének a tereprégészet, a bibliakutatás, a történeti földrajz és az általános közel-keleti tudományok egységbe ötvözését tekinthetjük. Albright tanítványai a jeruzsálemi ASOR intézet körül tömörültek: a rabbi-régész Nelson Glueck és G. Ernest Wright, de az izraeli bibliai régészet pionírjai is nagyrészt az ő köréből kerültek ki: Benjamin Mazar, Jigael Jadin, Nahman Avigad és Johanan Aharoni személyében.

A palesztinai zsidó enklávé eleinte tiltakozott a növekvő ütemű feltárások ellen (1863-ban a jeruzsálemi jisuv beadványban fordult a török szultánhoz, hogy akadályozza meg DeSaulcy ásatásait a „Királyok sírjai"-nál), de a cionizmus - mint alapvetően nem vallási mozgalom - hamar felismerte ennek jelentőségét. 1912-ben jeruzsálemi és Tel Aviv-i tanárok megalapították a Society for the Exploration of Eretz-Israel and Its Antiquities

társaságot. Hamarosan feltárták a hammathi zsinagógát Tiberiásban (1920-21); a jeruzsálemi harmadik falat (1925-28); a Bét Alfa-i zsinagógát (1929); és a Bét Searim-i temetőt (1940); vagyis elsősorban a palesztinai zsidó közösség emlékei után kutattak. 1935-ben jött létre a jeruzsálemi Héber Egyetemen belül a régészeti intézet, amely zsidó szakembereket képzett professzionális szinten, többek között olyan kiváló magyarországi születésű professzorok segítségével, mint Klein Sámuel.

Az arab lázadások és a függetlenségi háború alatt szüneteltek a feltárások. Izraelben 1948-ban alakult meg a Kulturális és Oktatási Minisztérium alá rendelt Department of Antiquities, amelynek első ásatását Benjamin Mazar vezette Tel Qasile-ban, Tel Aviv közelében (1948-51, 1956). 1950-ben megalakult az Israel Exploration Society, amely átveszi a vezető szerepet a feltárásokban: ahogy egyre több és több tell-t tárnak fel, a régészeti feltárásokon való részvétel valóságos „nemzeti sporttá" válik Izraelben: diákok, katonák, nyugdíjasok és külföldi látogatók vesznek részt benne tömegesen. Az 1967-es háború ismét megváltoztatta a régészeti feltárások jellegét. A Nyugati part elfoglalása után a Jordán mindkét oldalán hatalmas méretű ásatások indultak meg, amelyek időben a paleolitikumtól az oszmán időszakig tárták fel a lelőhelyeket.

Az elmúlt évtizedek sikerei és kihívásai

Annak ellenére, hogy mára Izraelben is érezhetően elmúlt a régészet tömegmozgalmi jellege, az itt folyó kutatások ma is az érdeklődés középpontjában állnak. A sajtó is rendszeresen hírt ad egy-egy jelentősebb felfedezésről, különösen, ha az a Bibliával, illetve Izrael nemzeti múltjával hozható kapcsolatba. Az utóbbi évtizedek szisztematikus kutatásai során előkerült leletek alaposan megváltoztatták az elfogulatlan kutatók Bibliához fűződő viszonyát. Bár ma is akadnak szkeptikusok, akik visszautasítják a Biblia „fundamentalista" értelmezését, az ő kétkedésük is az egységes királyság előtti korra szorult vissza. Ma már alig akad olyan kutató, aki a kettéosztott királyságtól kezdődően megkérdőjelezné a Bibliában írottakat. Az észak-izraeli Tel Danban 1993-ban felfedezett töredékes felirat - Hazaél damaszkuszi király i. e. 835-ben keltezett győzelmi sztéléje -, amelyen „Dávid házáról" történik említés, még a legszkeptikusabbakat is elbizonytalanította. A bibliai szöveggel szembeni fenntartásait minduntalan megfogalmazó vezető izraeli régész, Israel Finkelstein írja: „Ez drámai bizonyíték a dávidi dinasztia hírnevére alig száz évvel Dávid fiának, Salamonnak az uralkodása utánról. Az a tény, hogy Júdára (vagy talán fővárosára, Jeruzsálemre) mindössze az uralkodóház említésével hivatkoznak, egyértelműen bizonyítja, hogy Dávid hírneve nem egy sokkal későbbi kor irodalmi terméke."

„Természetesen" a minimalisták továbbra sem adják fel a harcot. Azt ma már kevesen vitatják közülük, hogy Dávid valóságosan létező személy volt, ám a korabeli Jeruzsálemet mindössze egy koszos porfészeknek tartják, amelynek a Bibliában szereplő nagysága minden szempontból eltúlzott. Ám a Jeruzsálemben jelenleg is zajló ásatások minden bizonnyal erre a vélekedésre is rácáfolnak majd. A Dávid városának nevezett Silwan-negyedben egy harminc méter hosszú épület maradványait tárják fel a régészek, amely Eilat Mazar ásatásvezető szerint föníciai stílusban épült az i. e. 10-9. században. Az itt talált hivatalos pecsét, amely ugyan későbbi korból származik, igazolni látszik, hogy az ásatási alaprajzokon G-körzetnek nevezett terület valóban a Government, azaz a kormányzat székhelye lehetett.


Sajnos a Jeruzsálem és az egész ókori Izrael szellemi, politikai és gazdasági központjának számító Templom-hegyen eddig még soha nem kerülhetett sor ásatásra, s erre a közeli jövőben sem számíthatunk. Jelenleg a heródesi Templomot körülvevő támfal nyugati és déli oldalának feltárása mondható befejezettnek, a keleti és északi oldal kutatására semmi esély, ezek ugyanis arab területen fekszenek. Hangsúlyozzuk tehát, hogy a Templom-hegyről, illetve magából a Templomból származó leletekre eddig csak a hegyen kívül feltárt részeken bukkantak. Itt került elő a Templom délnyugati párkányának csücske, rajta a „Kürtölés helye" héber felirattal, amely akár profetikus múltbeli üzenetként is értelmezhető. Mára a két királyság (Izrael és Júda) szinte valamennyi uralkodójának, sőt udvari személyzetének pecsétlője előkerült. Legutóbb Gabriel Barkay talált egy az i. e. 8. századból származó pecsétkövet (képünkön), amely egy Jeremiás könyvében is szereplő személyé volt.

Az Újszövetség, illetve a kereszténység történetére vonatkozó legfrissebb kutatási eredmények nem Jeruzsálemhez kötődnek. Shimon Gibson független régész a Jordán folyó közelében megtalálni vélte Keresztelő János barlangját, ahol szerinte az alámerítést végezte, bár ezzel a teóriával bibliai szemszögből nézve több ponton is gondok vannak. Ennél is szenzációsabb az a lelet, amely egy Megiddó mellett épült börtön területén feltárta az eddig legkorábbi ismert keresztény gyülekezőhely épületét. A régészeti alapon 3. századira datálható épület mozaikpadlójának feliratai több női adományozónak és egy római századosnak mondanak köszönetet, ami nem csoda, mert a közelben volt Caparcotna, ahová a Bar Kochba-felkelés leverése (i. sz. 135) után a VI. légió települt. Az épületben előkerült egy asztal, amely nyilvánvalóan úrvacsora céljára szolgált, továbbá érdekes, hogy csak hal szimbólumokat találtak, de keresztet egyetlenegyet sem, ami igazolja, hogy az utóbbi csak a 3. század után terjedt el mint keresztény motívum.

Forrás: http://www.ujexodus.hu/index.php?cikk=848





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 130
Tegnapi: 122
Heti: 380
Havi: 4 089
Össz.: 307 055

Látogatottság növelés
Oldal: Biblia a régészet tükrében
Ábrahám Gyermekei Keresztény Közösség - Krisztus Teste - Eger - © 2008 - 2017 - abrahamgyermekei.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: bibliai kvíz kérdések és válaszok - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »