Ábrahám Gyermekei Keresztény Közösség Omega Pünkösdi Gyülekezetek - Eger

Értsétek meg tehát, hogy akik hisznek Istenben, azok Ábrahám igazi gyermekei. /Galata 3: 7/

A PÜNKÖSDI KARIZMATIKUS SZEMLÉLETRŐL ÉS MOZGALOMRÓL

A pünkösdi-karizmatikus mozgalom egyik fontos célkitűzése a pünkösdkor született egyház helyreállítása, ugyanis úgy gondolják alapítói, hogy a kereszténységet eltorzította az állam és az Egyház fúziója.

Az Egyház éltető ereje, a Szentlélek (Szent Szellem) helyére a feudális hatalom és hierarchia lépett, s ez egy öntörvényű tradíciót dolgozott ki. Úgy látták, hogy a kereszténységet egyfajta hatalmi-politikai ideológiává és rendszerré alakították át, amely az idő haladtával egyre kevesebb hasonlóságot mutatott a korai kereszténységgel.

A Szent Szellemtől (Isten szellemi erejétől) való elidegenedés maga után vonta a Biblia (kinyilatkoztatott igazságok) háttérbe szorítását is a vallási tradicionalizmusban. A szokások, hagyományok térhódítása ajtót nyitott különböző okkult, kultikus gyakorlatok előtt is, amelyek az évszázadok során elfogadottakká váltak a névlegesen keresztény vallásgyakorlatban.

Ez a folyamat odáig jutott, hogy a Biblia hosszú évszázadokig indexre került. Életével fizetett, akit bibliaolvasáson, netalán a Biblia nemzeti nyelvre történő fordításán értek tetten az inkvizítorok. Ebben az időszakban az egyháztagok zöme előtt ismeretlen volt a Biblia és a Szentlélek személye és ereje. Ezeket babonás, okkult szokásokkal és ezek követésével azonosították.

A kereszténység eredeti gyökereihez történö visszatérésre az egyháztörténelem folyamán többször is történtek egyéni vagy csoportos kísérletek, de végül az egyház megreformálásába Luther és Kálvin kapcsolódott be több más (ma már háttérbe szorult) reformátorral egyetemben. Újra a figyelem középpontjába került a Szentírás, Isten Igéje. A protestantizmus jótékony hatással volt a kapitalizmus kialakulására, a polgárosodásra és a nemzeti államok létrejöttére.

A reformátorok első nemzedéke a katolicizmuson nőtt fel, melynek tévelygéseit egyháztisztogató buzgalmukban túlreagálták. Azt állították, hogy a gyógyulás és a Szellem ajándékai (karizmák) kizárólag az apostoli Egyházban működtek. A gyógyulások és csodák megszűnéséről vallott nézetét a későbbi reformátorok a Szentlélek-keresztségre is kiterjesztették.

A XX. század elején indult útjára az úgynevezett pünkösdi mozgalom, amely az istenismeretben, a keresztény életben és szolgálatban a Szentlélek bibliai szerepének helyreállítását célozta meg.

A mozgalom alaptétele lett Jóel próféta kijelentése, amely szerint: „lészen az utolsó napokban, azt mondja az Isten, kitöltök az én Szellememből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És az én szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Szellememből és prófétálnak" (Apostolok Cselekedete 2,17-18).

Történetete

Mára már egyháztörténeti és vallásszociológiai ténnyé vált, hogy az 1901. január 1-jén útjára indult pünkösdi-karizmatikus mozgalom azóta a világtörténelem legnagyobb keresztény ébredését és megújulását hozta el. Ez az ébredés, amely ma is tart, ha szellemi intenzitásában még nem is, létszámában már eddig messze felülmúlta még az apostolok tevékenysége nyomán az első századok Római Birodalomban végbement szellemi forradalmat is, amelyben megszületett a kereszténység, s amely minden későbbi újjáéledés legfőbb mintája lett.

A mozgalom néhány év alatt világméretűvé szélesedett, és mára a kereszténység történelmének legnagyobb kiterjedésű evangelizációs sikereit érte el. A statisztikai adatok szerint az 1975-85-ös évtizedben például növekedési rátája 157%-os volt, miközben a többi keresztény felekezet és nagy világvallás (egyenként) maximum 1-12%-os szaporodást könyvelhetett el. Az 1901-ben „nulláról induló" mozgalom 1987-re az összkereszténység 21%-át tette ki, és növekedése azóta is exponenciális. A pünkösdi jellegű gyülekezetek száma a világon meghaladja a 150 milliót.

Szemléletesen megfogalmazva az adatokat: ha beszámítjuk az ókeresztény kor első századainak hívőit is (hiszen a kereszténység ilyen, pünkösdi-karizmatikus jellegű volt), akkor Jézustól 1996-ig az összes ilyen spirituális orientáltságú, újjászületett keresztény 70%-a a 20. században lett hívővé. A XX. századiak 70%-a a második világháború óta, ezek 70%-a pedig az elmúlt öt évben - írták a vallásszociológusok 1997-ben, szemléltetve a növekedés robbanásszerű voltát. E növekedést extrapolálva a szakemberek a 21. század első éveire a pünkösdi-karizmatikus keresztények létszámát egymilliárdra becsülik, akik így nemsokára az összkereszténység felét jelentik majd.

Különösen intenzív a mozgalom növekedése Latin-Amerikában, ahol jelenleg óránként átlagosan négyszázan csatlakoznak hozzá; de megemlíthetjük a kommunista Kínát is, ahol az elmúlt évtizedekben egyes területeken a lakosság 90%-a lett hitvalló kereszténnyé - illegalitásban -, többségében karizmatikussá. Az ő számukat összesen 85-100 millióra becsülik. Dél-Koreában, ahol 1900-ban még alig néhány keresztény volt, 1992-ben 37 ezer 200 gyülekezethez 12,5 millióan tartoztak, és ez a szám azóta tovább növekedett.

A mozgalom kezdettől fogva mindenfelé egységesen nagy hangsúlyt helyezett a „nyelveken szólásra" és úgy gondolták, hogy e megdöbbentő léptékű megújulás szorosan összefügg a nyelveken szólással. Jóllehet a természetes gondolkodásmód számára nehezen látható be, hogy mi köze egymáshoz egy szinte értelmetlenségnek, gyerekességnek tűnő sajátos viselkedésmódnak, és a mozgalom gyors növekedésének, a pünkösdi ébredés vezéralakjai kivétel nélkül középponti fontosságúnak tartják e karizma működését a siker szempontjából.

„Annak elfogadása, hogy ez is az érvényes keresztény megtapasztalások körébe tartozik - írja a félmilliós tömegeket vonzó evangélista, Reinhard Bonnke A Szellem erejével című könyvében -, korszakalkotónak bizonyult az egyház történetében. A nyelveken szólás indította be világszerte azt a folyamatot, hogy a Szentlélek (Szent Szellem) kezd az egyház figyelmének középpontjába kerülni, ezenfelül egy olyan hatalmas evangelizációs hullám katalizátora is volt, amely mind méreteiben, mind sikerességében minden addigit felülmúlt... az egész keresztény kor legnagyszabásúbb lélekmentő megmozdulását indította el."

Az 1990-es évek elejétől a modern pünkösdi-karizmatikus mozgalomban a hit és az érzelem újra összefonódott, ezt „új hullámnak" is nevezték. A karizmatikus öröm megtapasztalása következtében világméretekben gyakran egész tömegekre kiterjedő, hosszas nevetés jellemezte a pünkösdi-karizmatikus összejöveteleket; emiatt egyesek „nevető ébredésnek" vagy „öröm-ébredésnek" nevezték a jelenséget, míg mások szerint a „Szentlélek (Szent Szellem) öröme" áradt rá a hívőkre, amit a nevetés mellett más érzelmi-fizikai megnyilvánulások is kísértek (mint például: földreesés, tánc, sírás, örömkiáltások, ugrálás stb.)

Az „új hullámnak" rövid időn belül nemzetközi központjai alakultak ki: Észak- Amerikában például a floridai Lakelandben, Pensacolában, az oklahomai Tulsában, valamint Torontóban, Dél-Amerikában Buenos Airesben, Európán belül Angliában, Kelet-Közép-Európában pedig Budapesten, a Hit Gyülekezetében.

Magyarországon a Hit Gyülekezetében 1995 februárjától 1998 júniusáig 152 istentiszteletet tartottak a Budapest Sportcsarnokban. Az összejövetelek átlagos létszáma tízezer fő volt, a három év alatt legalább nyolcvanezer ember fordult meg ezeken az istentiszteleteken. Tizenötezer ember fogadta el Jézus Krisztust személyes Megváltójának, és 6800-an részesültek vízkeresztségben. Valamennyi ilyen konferencia nemzetközi jellegű volt, külföldi vendégek hatvan különböző országból érkeztek, egy-egy istentiszteleten átlagosan mintegy ezer külföldi vett részt. A pünkösdi-karizmatikus mozgalom Magyarországon is több gyülekezetből, közösségből, és felekezetből tevődik össze.

Hitnézetei

Megtérés

Ádám bűnesete miatt minden ember romlott természettel születik, aminek következménye a bűnös életmód. A bűn gyökere a hitetlenség, az Isten Igéjétől és törvényétől való elfordulás.

A Szent Szellem által megelevenített Ige teszi képessé a bűnös embert arra, hogy romlott életmódjával szakítson, és az Úr akarata szerint éljen. Ez az átfordulás jelenti a megtérést.

A megtérés mozzanatai:

  • a bűnbánat, amely belső akarati döntésre épül, és Isten szerinti megszomorodás a bűn miatt,
  • a megalázkodás Isten előtt, amelyben a megtérő elismeri bűnösségét,
  • Jézus Krisztus engesztelő áldoztának személyes elfogadása és az ő nevének segítségül hívása,
  • a bűnök őszinte, töredelmes szívű megvallása,
  • elszakadás a bűnös cselekedetektől és életmódtól, ezek elhagyása, és odaszánás Jézus Krisztus követésére.

A megtérés gyümölcse a megigazulás, ami azt jelenti, hogy Isten Jézus Krisztus igazságát a megtértnek tulajdonítja, aki felszabadul a végső kárhoztató ítélet, a bűn és a bűntudat érzése alól, és hiszi, hogy Jézus Krisztus által örök életet nyert.

Vízkeresztség (Bemerítés)

A bemerítéskor a hívő teste teljesen a víz alá merül. Ez egy engedelmességbeli és hitbeli tett, amelyben a hívő azonosul Jézus Krisztus halálával, eltemettetésével és feltámadásával.

A bemerítés feltétele a Jézus Krisztushoz való megtérés és a belé vetett hit.

A bemerítés jelképezi a bűnök eltörlését, az óember megfeszítését és eltemetését, a föltámadott életre való újjászületést, a szív körülmetélését és a Krisztus Testébe, az Eklézsiába (Gyülekezet, Egyház) való beépülést.

Szent Szellem-keresztség

( A Szent Szellembe történő bemerítés, a Szent Szellemmel való betöltekezés )

Jézus Krisztus főpapi szolgálatának egyik legfontosabb része az Egyházban ma is az, hogy Szent Szellemmel keresztel. Ezáltal a hívő Isten erejének részesévé válik, ami alkalmassá teszi őt arra, hogy eleget tegyen tanítványi kötelezettségeinek (az evangélium hirdetése, bizonyságtevés, gyógyítás, szabadítás, stb.).

A Szent Szellemmel való betöltekezés leggyakoribb jele a nyelveken szólás, ami természetfölötti jel: ilyenkor a Szent Szellem szól a hívőn keresztül. A Szent Szellem vételének feltétele a megtérés és a hit Jézus Krisztusban.

Az újjászületés is a Szent Szellem munkájának gyümölcse, de nem azonos a Szent Szellemmel való betöltekezéssel, ami a megtérés után a második megtapasztalást jelenti a hívő életében.

Hit

A hit a nem látott dolgokról való meggyőződés, a remélt dolgok valósága. Biztos tudás arról, hogy amit Isten Igéje mond, az mindig, minden körülmények között igaz és megvalósul.

Hit nélkül lehetetlen Istennel személyes közösségre lépni, Tőle áldást nyerni. A bibliai hit alapvetően Isten ajándéka, ami által az ember Isten igazságának részesévé válik.

A hit Istennek a Szent Szellem kenetével prédikált Igéje hallásából származik. Ezáltal a hallgató szívébe kerül a hit szelleme, amely képessé teszi őt arra, hogy higgyen Isten kinyilatkoztatott igazságaiban. A hit tárgya megvallás által lesz hathatós a hívő életében.

A hitet növelni lehet Isten Igéjének hallása és megvallása, könyörgés, böjt és Szent Szellemmel való ima által. Az úgynevzett általános hiten kívül, amelynek jutalma az üdvözülés, a Biblia a hitről mint szellemi gyümölcsről is beszél, amely az Úrral való együttélés következménye a hívő életében.

Ezenkívül szól a Szentírás a hit ajándékáról is, mikor valaki egy kritikus helyzetben különleges módon tud hitet gyakorolni Isten Igéjében, és ezt Isten természetfölötti módon megjutalmazza.

A Szent Szellem ajándékai (karizmák)

A Szent Szellem természetfölötti ajándékai három kategóriába oszthatók:

  • az ún. kijelentés ajándékai: tudomány beszéde, bölcsesség beszéde, szellemek megkülönböztetése
  • az erő ajándékai: hit, gyógyítás, csodatevés
  • a szólás ajándékai: prófétálás, nyelvek nemei és nyelvek magyarázata.

Ezen ajándékok céljai:

  • Jézus Krisztus szolgálatának folytatása és kiterjesztése minden nemzetre (evangélizálás)
  • Krisztus Testének (egyház) felépítése és megszilárdítása
  • az egyház szellemi és fizikai szükségeinek kielégítése és ellátása.

A pünkösdi-karizmatikus mozgalom követői úgy tartják, hogy ezen természetfölötti ajándékok működése és megnyilvánulása kívánatos része az istentiszteletnek, azonban használatuknak jó és ékes rendben, Isten Igéjének alávetve kell történnie.

Istentisztelet

A pünkösdi-karizmatikus mozgalom követői az istentiszteletük megtartásánál is igyekeznek hűek maradni a Bibliához, amely az istentiszteletet nem köti rituális formához, de bizonyos alkotórészeiről beszél:

  • ima (könyörgés, hálaadás, közbenjárás, stb.), amely által Isten népe kifejezi háláját a már elvett áldásokért, és természetfölötti segítségért fordul Urához
  • dicséret, dicsőítés: Isten kegyelmének hirdetése és magasztalása énekszóval (szívvel-lélekkel), hangszerekkel, tapssal, tánccal...
  • imádás: az Úr jelenlétében való leborulás, Isten elismerése abszolút Úrként, Neki való hódolás
  • igehirdetés: az írott Ige felolvasása és magyarázata, valamint a Szent Szellemtől kapott üzenetek átadása
  • tanítás: a Szentírás mélyebb összefüggéseinek feltárása;
  • bizonyságtevés: a hívők beszámolója Jézus Krisztus bennük, értük és mellettük végzett munkájáról
  • úrvacsora: valóságos közösség Jézus Krisztus testével és vérével, ami minden áldás forrása;
  • a gyülekezet szellemi és fizikai szükségeinek ellátása a Szent Szellem ajándékainak működése által (pl. gyógyulásokért, szabadulásokért, anyagi áldásért, stb. történő ima).

Az istentiszteleteken a fentiek bármelyike - a helyi gyülekezet szükségeinek megfelelően - előtérbe kerülhet és meghatározhatja az egész összejövetel jellegét. Istentiszteletet szabadban és zárt helyen (magánházaknál, imaházban, sportcsarnokban, stb.) egyaránt tartanak.

Irányzatai

Az észak-amerikai pünkösdizmus atyjának Charles F. Parhamet tartják. 1900-ban Kansas állam Topeka nevű városában vezetett bibliaiskolát, ahol szorgalmasan kutatták a Szentlélek-keresztség bibliai bizonyítékait. Az Apostolok cselekedetei könyvének tanulmányozása nyomán Parhamék arra a következtetésre jutottak, hogy - az Írások szerint - aki Szentlélek-keresztségben részesült, más nyelveken kezdett szólni (glosszolália). Beszámolója szerint hallgatói közül egy hölgy részesült először Szentlélek-keresztségben, aki kínai nyelven szólalt meg. A következő évben nyerte el a Szentlélek-keresztséget más lelkésztársaival együtt maga Parham is.

A pünkösdi megtapasztalás terjedésének hatására újságírók, nyelvészprofesszorok, tolmácsok tanulmányozták a jelenséget, akik arról győződtek meg, hogy az iskola hallgatói a világ létező nyelvein beszélnek. A korabeli újságok szalagcímekben hirdették: „Pünkösd! Eljött pünkösd!"

A mozgalom másik kiemelkedő személyiségének egy fekete lelkészt, William J. Seymourt tartják a pünkösdizmus szakértői, akire nagy hatást gyakorolt Charles Parham tevékenysége. Seymour a Los Angeles-i Azusa utcai ébredés vezetője volt, ahol 1906-tól tömeges méretekben töltekeztek be az emberek Szentlélekkel. A Los Angelesben történt szellemi megtapasztalások hírére az Egyesült Államokból és a világ különböző országaiból misszionáriusok keresték fel az Azusa utcában működő közösséget, hogy Szentlélek-keresztségben részesülhessenek. Ennek következtében a pünkösdi mozgalom rövid időn belül világméretűvé vált.

A II. világháború előtti pünkösdi mozgalom egyik tekintélyes képviselője Parham egyik tanítványa, Fred Bosworth lelkész volt, aki a hitből való gyógyulás teológiáját részletesen kifejtette magyarul is megjelent könyvében (Krisztus, a gyógyító). Bosworth már a 20-as években rádión keresztül hirdette az Egyesült Államokban több százezres hallgatóságának, hogy Krisztus megváltotta az embereket a betegségekből is.

A XX. századi pünkösdi mozgalomnak a nyelvekenszólás mellett az isteni gyógyítás is alapja lett.

A hagyományos, klasszikus független pünkösdi gyülekezetek 1907 és 1932 között jöttek létre a világ különböző pontjain.

A II. világháború után két típusú világméretű keresztény megújulás indult el:

  1. Az evangéliumi ébredés leghatásosabb képviselője Billy Graham amerikai baptista lelkész volt, aki százezreket vonzó evangelizáló öszszejövetelein elsősorban a megtérés, újjászületés szükségességét hirdette hatékonyan.
  2. A második megújulási hullám a pünkösdi mozgalom hatására indult el, amelynek legismertebb képviselői ebben az időszakban William Branham, Oral Roberts és Kathryn Kuhlman prédikátorok voltak. 1947 és 1958 között úgynevezett gyógyító evangélisták járták keresztül-kasul az Egyesült Államokat. Ez idő alatt a pünkösdi mozgalom olyan nagy növekedésen ment keresztül, hogy áttört bizonyos felekezeti, szociális, gazdasági határokat. A szakemberek a II. világháború utáni „gyógyító ébredést" tartják a karizmatikus megújulás szülőatyjának.

Európai vonatkozás

A pünkösdi ébredés európai elterjedése Thomas Ball Barratt norvég származású prédikátornak köszönhető, aki Amerikában hallott az Azusa utcai eseményekről. Bár személyesen nem járt ott, már Szentlélekkel betöltekezve tért haza oslói gyülekezetébe, ahonnan kiindulva Európa többi részén is elterjedt a pünkösdi üzenet, különösen erőteljesen Angliában és Észak-Európában.

Különösen figyelemreméltó az első évtizedekben igen dinamikusan fejlődő svéd pünkösdi mozgalom, Lewi Pethrus vezetésével. Stockholmi gyülekezete, a Philadelphia Gyülekezet Európában a misszionálás és a rádiós evangelizálás úttörője volt.

Ebben az időszakban jelent meg a pünkösdi ébredés Magyarországon is, ahol a Viharsarokból kiindulva terjedt erőteljesen. A békéscsabai Esti Újság már 1913 márciusában hírt adott egy helyi közösség működéséről. A magyarországi munka élvonalában működők között meg kell említeni Mihók Imre és Rároha Dezső nevét.

A korabeli beszámolók szerint Európában Smith Wigglesworth angol prédikátor szolgálatát kísérték tömeges megtérések, csodák és jelek. Wigglesworth nemcsak a betegségekkel, hanem a démonokkal szemben is felvette a harcot. Az angol prédikátor nagyobb hangsúlyt helyezett a démonok kiűzésére, mint amerikai kollégái.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%BCnk%C3%B6sdi-karizmatikus_mozgalom

A PÜNKÖSDI MOZGALOM KÉTEZER ÉVE

Jézus Krisztus akkor kezdte meg földi szolgálatát, miután Isten felkente Őt Szent Szellemmel és hatalommal. Halála és feltámadása után a tanítványai életében is a Szent Szellemmel való találkozás jelentett fordulópontot: pünkösd napjától prédikációikat a szellemi ajándékok vagy karizmák - csodák, látomások, próféciák és más Istentől való megnyilvánulások - kísérték. A kereszténység születésétől fogva karizmatikus volt, és ez állt az egyház robbanásszerű növekedésének hátterében is. Ez a folyamat megállíthatatlanul zajlott az első században.

A tanítványok első nemzedékét követőn azonban több oldalról is olyan hatások érvényesültek, amelyek a Szent Szellem fokozatos kiszorulásához vezettek. A próféták igazság esőjéről beszéltek, Jézus pedig igazság Szellemének nevezi a Szent Szellemet, aki Isten Igéjét mutatja be jelekkel és csodákkal. Így különösen az Úr Jézus Krisztus személyét, szolgálatát és a megváltást érintő hamis tanítások jelentettek nagy kihívást az Egyház számára a gnosztikus és egyéb eretnek mozgalmak részéről. Ezek visszaszorítására az egyházatyák energiáját a Krisztusról szóló tanítások megfogalmazása kötötte le, ami már önmagában a sorvadás jeleit mutatta - az apostoli korban az efféle „hitvitákat" még Isten országának erődemonstrációja döntötte el. A Szent Szellem működésére egyre kevesebb figyelmet fordítottak, miközben a hívők a gnosztikusok körében megnyilvánuló természetfeletti jelenségek hatására is bezárkóztak a hiteles ajándékok előtt. Probléma volt az is, hogy a kulturális elit megnyerése céljából egyes egyházatyák elmosták a Bibliában foglalt prófétai kijelentés és a görög filozófiák - főképp az újplatonizmus - közötti határvonalakat.

Mindezekhez adódott, hogy a Római Birodalomban fellángoló üldözések elszigetelték egymástól a keresztény közösségeket, akadályozva az egészséges szellemi mozgások terjedését, az Egyház vérkeringését. A konstantini fordulatot követően a kereszténység államvallássá lett a birodalomban, és a kereszténnyé válás indítékai között a politikai érvényesülés perspektívája is megjelent. A más vallásúakat kötelezték az Egyházhoz való csatlakozásra, amelyet a pogány rítusok keresztény köntösbe bújtatásával is igyekeztek megkönnyíteni. Ezzel párhuzamosan a Bibliában meghúzott erkölcsi mérce is mindinkább fellazult.

A pápai hivatalban kicsúcsosodó egyházi hierarchia kialakulása ugyancsak visszavetette a karizmák működését, mert az egyházi hivatalok funkcionalitását a személyes istenkeresés és a szellemi ajándékok rovására hangsúlyozták. Hasonlóképpen hatott a szakramentalizmus kialakulása is, amellett az Egyház mind hevesebb doktrinális csatározások színtere lett.

Egyes egyházatyák befolyása a zsidósághoz való elutasító viszonyulásukból következően is akadályozta a Szent Szellem áldásait Isten Ábrahámnak adott egyik ígérete miatt („megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt"). Nem véletlen, hogy a „keresztény" antiszemitizmus egyik szószólója, Aranyszájú János egyben a karizmák megszűnése mellett tört lándzsát.

A „korai eső" elállásának folyamatát végül Ágoston tetőzte be, aki a karizmák megszűnéséről való elmélet - a szesszácionizmus - megfogalmazásával jó ezer évre bebetonozta a Szent Szellem megnyilvánulásaival kapcsolatos közgondolkodást. Bár Ágoston idős korában visszavonta a karizmák megszűnéséről alkotott nézetét, ezzel a szesszácionizmus hatását nem fordította meg, hanem a képet csak még zavarosabbá tette azzal, hogy alapot adott a gyógyító ereklyék kultuszának.

A középkori hierarchikus egyházban a karizmákhoz való viszonyulást ez a furcsa kettősség jellemezte. A Rituale Romanum a nyelveken szólást mint a démoni megszállottság elsődleges bizonyítékát határozta meg, a római egyház kebeléből kiszakadt csoportokat pedig - amelyekben különféle szellemi megnyilvánulások is történtek - tűzzel-vassal üldözték. Több ilyen csoport (pl. a messzaliánusok, a pauliánusok, a bogumilok és a katharok) megítélése ma protestáns körökben sem egységes, léteztek azonban olyan radikális közösségek is - ilyenek voltak a valdensek -, ahol a szellemi ajándékok a bibliai igazsághoz való ragaszkodásból nőttek ki. Róma mindezeket az ő esetükben is varázslásként, boszorkányságként kezelte.

Ugyanakkor a katolikus misztikus tradíció az egyházhoz lojális vallási elit - püspökök, papok, szerzetesek és apácák - körében a szellemi megnyilvánulásokat megtűrte, sőt gyakorlásuk révén ezeknek az embereknek „hősies szentséget" tulajdonított. Ezeket a csodákat általában a babonaság légköre övezi: relikviákhoz, kegyhelyekhez, a szentekhez és Máriához mondott imákhoz kapcsolódnak. A misztikus tradíció csakis a kegyes tömegek Róma iránti elkötelezettségét szolgálhatta, és olyan közegben virágzott, amelyben az igazság Szellemét annak idején kiszorító, fentebb vázolt tényezők háborítatlanul tovább hatottak. Amellett úgy tűnik, hogy ezek a csodák sokszor a katolicizmustól magukat függetlenítő és ellenségként kezelt csoportok között tapasztalt jelenségek ellenpólusaként jelentkeztek. A neves francia mariológus, René Laurentin a mai viszonyokra nézve ezt megerősíti, amikor a Mária-jelenéseket, a Focolare, a Neokatekumenátus, a Cursillo és különösen a katolikus karizmatikus mozgalmakat a „szekták" (értsd: újpünkösdi közösségek) térhódítása leghatásosabb ellenszerének nevezi.

Elindul a helyreállítás

Luther és más reformátorok munkássága nyomán a hívők széles rétege végre kezébe vehette a Szentírást, hogy személyes módon tanulmányozhassa azt. A hitből való megigazulás alapvető igazságának fölismerése egyben a szellemi ajándékok rehabilitációjának első lépését is jelentette. Bár amikor Róma a reformátorok küldetését hitelesítő csodákat firtatta, ők a karizmák megszűnése ágostoni elméletének megerősítésével tértek ki a kihívás elől, a lutheránusok első nemzedéke nem csapta be az ajtót a szellemi megnyilvánulások előtt. A Luther és Zwingli reformjaival elégedetlen anabaptisták viszont Felix Manz és Konrad Grebel vezetésével már nemcsak a reformáció következetes továbbvitele mellett szálltak síkra (ilyen volt többek között az is, hogy a vízkeresztség mint hitből fakadó tett felelős döntés következtében történjék, és ne csecsemőkorban - innen a nevük is: „újrakeresztelők"), hanem a hiteles szellemi megnyilvánulások is táptalajra találtak közöttük. Hittek abban, hogy a Biblia olvasásakor a Szent Szellem megvilágosítja számukra az isteni kijelentést. Írásaikból kiderül, hogy az istentiszteleteiken történő prófétálásra nézve az 1Kor 14-beli vezérelveket tekintették mérvadónak. Még arról is van híradás, hogy Isten többeket feltámasztott közülük, akiket a kegyetlen üldöztetések közepette felakasztottak, vízbe fojtottak vagy más módon végeztek ki. Egy kései leszármazottjuk szavaival a huszadik századi pünkösdizmus „ahhoz áll legközelebb, ami az anabaptizmus volt a tizenhatodikban". A modern nyugati társadalmak egyik alapelvét, az állam és az egyház szétválasztását is úttörő módon hangsúlyozták.

Bár Kálvin élesen elutasította a szellemi megnyilvánulások létjogosultságát a korabeli hívők között, még a protestantizmus kálvini ágában is találunk példákat a karizmák működésére. Francia képviselőik, a hugenották helyzete a XIV. Lajos alatti erőszakos rekatolizálás idején lett elviselhetetlen. Egy csoportjuk - az úgynevezett kamizárdok - az ország déli részén a fegyveres ellenállást is felvállalva tovább ragaszkodott meggyőződéséhez. Több százezren azonban külföldre menekülve Angliában, Poroszországban, Svájcban, illetve az amerikai gyarmatokon telepedtek le. E csoport (angolszász területeken „francia prófétákként" hivatkoztak rájuk) szellemi töltése talán még a puritán Oliver Cromwellre is kihatott, aki Angliában polgárháborúval vetett véget a katolikus I. Károly uralmának.

A döntő csata előtt (is) Cromwell szent nevetés közepette részegedett meg a Szent Szellemtől. Egy 18. századi szerző, George Lavington A metodisták és a pápisták lelkesedésének összevetése című művében ezt mondja: „Nem emlékszem, hogy pápisták között ilyen nevetőroham történt volna, a francia prófétáknál viszont általános volt... Olivernek biztosan volt ilyenféle mennyei sugallata. A dunbari csata egyik résztvevőjétől tudom, hogy Olivert isteni indíttatások ragadták magukkal: oly szertelenül nevetett, mintha részeg lett volna. Ugyanilyen nevetőgörcsbe esett a Nasebynál vívott csata előtt is." Ezután szétszórta a király seregét, aki megadta magát. A könyv a metodisták kapcsán nem véletlenül tér ki a francia próféták befolyására: John Wesley előtt is ismert volt, hogy a hugenotta istentiszteleteken a dinamikus igehirdetések és Isten erőteljes dicsőítése közben a hívők földre esve hemperegnek, transzba esnek, nyelveken szólnak és prófétálnak.

Anglia földje már a metodista ébredés előtt is egy különleges „őspünkösdi" csoport, a kvékerek mozgalmas tevékenységének színhelye volt. Már az elnevezésük is a 20. századi pünkösdiekre szintén gyakran alkalmazott „reszketősök"-et jelent, a Szent Szellem jelenlétében történő remegésre utalva. Alapítójuk, George Fox évekig kereste az igazságot, amelyre végül közvetlen mennyei kijelentés révén juthatott el, majd látomást is kapott arról, ahogyan Jézus Krisztus harcba vezeti seregét a gonosz erők ellen. Három évvel látomása után a kvékerek tábora ötvenezresre duzzadt, s ez a szám még az évszázad vége előtt megduplázódott. Ezreket börtönöztek be közülük, olyan vádak alapján, mint például hogy tiszteletlenül válaszoltak a bírónak, tiltott vallási közösségben találkoznak, vagy nem hajlandók fizetni a kötelező államegyházi tizedet. Lenyűgöző, hogy milyen méltóságteljes megvetéssel nyilatkoztak az őket ért üldöztetésekről. „A hátamon csattogó korbács hangja szúnyogdöngicsélésként hat a fülemben" - írja egyikük.

A kvékerek több szempontból is a modern pünkösdiek és karizmatikusok ősei. A puritanizmussal ellentétben szembenéztek a Szellem és a Szentírás közötti kapcsolat kérdésével, ahogyan a huszadik századi pünkösdieket is erre kényszerítették az evangéliumi és fundamentalista tábor betűhöz ragaszkodó képviselői. Fox hitt abban, hogy Krisztust közvetlenül a Szent Szellem „belső hangja" jelenti ki az emberi szívben. Ez határozza meg a kereszténynek Istennel való kapcsolatát és a keresztény tanítás természetét, teszi lehetővé a Szentírás helyes magyarázatát.

A korai kvéker irodalom látomásokról, gyógyulásokról, próféciákról és Istennek olyan erejéről számol be, mint amit az első századi pünkösdkor megtapasztaltak. Fox naplójában számos részletesen dokumentált esetet jegyzett fel, amikor - általában kézrátétellel - emberek gyógyulásáért imádkozott, ami a legtöbb esetben azonnal be is következett. Még arra is van bizonyíték, hogy nyelveken szóltak, bár még nem ismerték fel e karizma rendeltetését. Az Amerikába áttelepedett kvékerek hatékony missziós szolgálatot folytattak az indiánok felé, és a gyarmatokon tőlük indult ki a rabszolgatartással szembeni ellenérzés. Közvetve hatással voltak a 19. század eleji második nagy ébredés kialakulására is Amerikában.

Miután Európa kontinentális részén Luther látásai a halálát követő évtizedekben formulákká merevedtek, a pietisták (a nevük „kegyesek"-et jelent) hozták el a szellemi megújulás következő hullámát. Ők újra hangsúlyozni kezdték a bibliai újjászületés, a személyes hit és a hatékony misszió fontosságát. A már a mozgalom harmadik generációjához tartozó Nikolaus Ludwig von Zinzendorf gróf befogadta Európa protestáns vallási üldözöttjeit. A birtokán menedéket kereső csoportok között voltak Husz János szellemi örökösei, a morva testvérek is, akikre 1727 augusztusában leszállt a Szent Szellem. Röviddel később megkezdtek egy imaláncot, amely a nap 24 órájában száz éven át tartott! A morva testvérek rendkívüli áldozatkészséggel hirdették az evangéliumot a világ távoli tájain is, és hitük közvetlenül befolyásolta a metodizmus alapítóját, John Wesleyt is.

Az Újvilág tizenhárom angol kolóniáját egy kivételével protestánsok alapították, és a tengerentúlon a 18. század elejére jellemző, szellemileg megfáradt, élettelen közegben itt lobbant lángra az első nagy ébredés. Legismertebb vezetője a máig Amerika legnagyobb teológusának tartott Jonathan Edwards volt a Massachusetts állambeli Northamptonban. Feljegyzik róla, hogy míg részletesen előre elkészített jegyzetét arcához egészen közel tartva prédikált, a Szent Szellem változatos és látványos módon működött a gyülekezetben. Edwards olyan érzékletesen tudta ecsetelni a pokol borzalmait, hogy hallgatói közül sokan elájultak, majd mikor fölocsúdtak, kegyelemért kiáltozva azonnal megtértek. Beszámolójában ezt olvassuk: „Nagyon sokszor láthattuk, amint az egész házat betölti a kiabálás, az emberek összeesnek, vagy éppen rángatóznak, és sok egyéb hasonló történik." Olyan esetekről is tudósít, amikor az embereket otthonukban, alvás közben töltötte be a Szent Szellem nevetéssel.

Az ébredés lángjai egy anglikán prédikátor, George Whitefield 1740 szeptemberében történt látogatásával még magasabbra csaptak. Az ízig-vérig evangélista Whitefield igehirdetése közben is elestek az emberek a Szent Szellem hatása alatt. „Néhányan összeestek, később egy kis erőre kapva figyeltek rám, aztán újra elájultak. Mások olyan hangon kiáltoztak, mintha haláltusájukat vívnák" - írja 1740 novemberében. Isten érintése nyomán az emberek gyakran egész éjjel a földön hevertek, és voltak, akik többórás látomást is kaptak eközben.

A 18. századi protestantizmus legerőteljesebb szellemi áramlata a metodista ébredés volt, amely Whitefield barátja, John Wesley szolgálatából bontakozott ki. Az oxfordi egyetemen buzgó fiatalemberek egy csoportja - közöttük Whitefield és Wesley - olyan módszerek (metódusok) után kutatott, amelyek révén közelebb kerülhetnek Istenhez. Innen ragadt rájuk a gúnynév: metodisták. A Whitefield után néhány évvel megtérő Wesley maga is nagy erővel kezdte hirdetni az evangéliumot. Az Isten ereje alatti elesés, sírás vagy nevetés követte Wesley szolgálatát is, és arról is van feljegyzés, hogy a korai metodisták között a nyelveken szólás sem volt ismeretlen. Wesley hitt abban, hogy a megtérést egy második kegyelmi munkának, a teljes megszentelődésnek kell követnie, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. A pünkösdi terminológia egyik alapkifejezését, a Szent Szellem-keresztséget Wesley teológus kollégája, John Fletcher használta először. Ez a szóhasználat a 19. századi szentség mozgalomban terjedt el igazán, ám egyelőre a radikális megszentelődés élményének összefüggésében.

Az amerikai második nagy ébredés a 19. század küszöbén kezdődött, s mintegy harminc esztendeig tartott. A Kentucky állambeli Cane Ridge-ből kiindulva hamarosan az élet minden területét szellemi megújulás hatotta át az Újvilágban. Az 1990-es évek örömteli megújulási hullámának vezetői is gyakran hivatkoztak rá, mert a korabeli beszámolók szerint ebben az időszakban különösen elterjedtek voltak a Szent Szellemnek olyan viharos fizikai megnyilvánulásai, mint amelyek a karizmatikus hívőket az elmúlt években - sokakat szó szerint is - megrázták. A klasszikus értelemben vett szellemi ajándékok - mint amilyen a nyelveken szólás - működésére is találni példát. Ám ezzel egy időben Isten egy másik területen is elkezdte a helyreállítást.

Ironikus módon az az esemény, amely a keresztényeket arra indította, hogy új módon tekintsenek a bibliai próféciákra és a szellemi ajándékokra, a francia forradalom volt. A forradalom előre haladtával a radikálisok egyfajta terroruralmat vezettek be, amely sokakat emlékeztetett a Jelenések könyvében olvasható nyomorúságokra. A Franciaországban eluralkodó politikai felfordulás láttán több angliai keresztény olyan jeleket vélt felismerni, amelyek számukra megerősítették, hogy az idők vége közel van. Az addig zavarba ejtő részleteknek hirtelen megdöbbentően aktuális fontosságot kezdtek tulajdonítani. Egyes csoportokban mindez erős motivációt jelentett a bibliai próféciák tanulmányozásához, és magyarázatuk a protestáns tudósok számára azt jelentette, hogy Krisztus hamarosan másodszor is eljön, de előtte még a karizmáknak újra meg kell jelenniük a földön, akárcsak pünkösdkor. A próféciákat szó szerint értelmező körökben azt is felismerték, hogy Istennek van terve a zsidósággal, amelyet be is fog teljesíteni. Ez kezdte megrendíteni az egyházban azt a régóta uralkodó felfogást, miszerint Isten végképp kirekesztette őket a bibliai ígéretek birtoklásából, és bizonyos keresztény körökben felpezsdült az érdeklődés a zsidóknak őseik földjére történő visszatérése iránt. Az egyházat átitató antiszemitizmus felszakadozása további lökést adott a szellemi ajándékok helyreállásának.

A profetikus érdeklődés ezen új hullámának vezetői között olyan brit teológusok voltak, mint Lewis Way, John Nelson Darby és Edward Irving. Darby bibliaértelmező rendszere hosszú időre használható eszközt adott a próféciákat tanulmányozó hívők kezébe, Irving körül pedig a nyelveken szólás és a prófétálás területén is otthonosan mozgó ébredés bontakozott ki az 1830-as évek elején. Irving egy gyorsan gyarapodó közösséget pásztorolt Londonban, és ezekre az ajándékokra is a pásztor szemével tekintve jó gyümölcsüket látta a hívők életében. Hamarosan felismerte, hogy a nyelveken szólás egyben a Szent Szellem-keresztség kezdeti bizonyítéka is. Bár mindez több mint hatvan évvel a pünkösdi ébredés előtt történt, egyházvezetési problémák és Irving korai halála miatt a nyelveken szólás széles körű elterjedése a 19. században még nem történhetett meg.

A pünkösdi ébredés közvetlen előfutárai

A pünkösdi ébredés 19. századi közvetlen előzményei között talán a metodizmus talaján kivirágzó „szentség mozgalom" a legfontosabb, amely bár „Szent Szellem-keresztség" alatt radikális megszentelődést értett, már a szolgálatra való erővételt is meglátta ebben a megtapasztalásban. Másrészt a „szentség mozgalom" a későbbiekben is jól követhető doktrinális mintával szolgált: a megszentelődés minden hívő számára elérhető Isten kegyelme által, ha teljesen elkötelezi magát Istennek, majd hittel elfogadja a szentségre vonatkozó bibliai ígéreteket, és megvallást tesz azokról. Ezt a mintát csakhamar az Isten ereje által történő fizikai gyógyulás, majd a pünkösdi ébredéstől kezdve minden más áldás elnyeréséhez is alkalmazni kezdték, amelyekről az egyház fölismerte, hogy Jézus Krisztus áldozata révén a hívők számára hozzáférhetőek.

A század derekán kezdődött Isten gyógyító kenetének első nagy kiáradása, Európában és Amerikában nagyjából egy időben és egymástól függetlenül. Bár már korábban is voltak, akik betegek gyógyulásáért imádkoztak, Isten erejének ez az ajándéka most kerül a tömeges érdeklődés homlokterébe. Az európai úttörők Németországban Johann Blumhardt lutheránus pásztor és Otto Stockmayer, Svájcban pedig Dorothea Trudel voltak. Az újkori egyházban a gyógyulásra vonatkozó bibliai kijelentéseket Stockmayer foglalta elsőként rendszerbe; ez és főként Trudel szolgálata kezdetben erősen hatott a gyógyító ébredés amerikai élharcosaira is. Trudel az első gyógyító evangélista, aki hitotthonokat létesít a gyógyulni vágyók számára, levélen keresztül is szolgál a betegek felé, és akit engedély nélküli gyógyítás címén vád alá helyeznek. Az elkövetkezendő száz évben e szolgálati módszerek és az üldözés ilyen formája egyaránt követőkre találnak. Amerikában Ethan O. Allen és főleg Charles Cullis munkássága révén nyer széles körben polgárjogot a betegekért való imádkozás, majd a „szentség mozgalom" több fontos vezetője is hatékonyan gyakorolni kezdi.

A gyülekezetalapítás, az igehirdetés és a betegekért való imádkozás mellett az ébredés vezetői hittek abban, hogy az egyháznak a társadalomban is áldozatos karitatív tevékenységet kell folytatnia. Egyedül Cullis a következő jótékonysági intézményeket alapította, különféle iskolák, hitotthonok és missziós intézetek mellett: öt ingyenes ellátást és teljes orvosi gyógykezelést biztosító tüdőgondozót, két árvaházat, egy harmadikat fekete jövevények számára, egy rákgondozó intézetet, egy további otthont hátsérüléssel küszködők, egy másikat pedig paralízises betegek kezelésére. Otthonokat létesített elesett nők és elmebetegek számára is.

Angliában Charles H. Spurgeon gyülekezetében és másutt ugyancsak természetfeletti gyógyulások ezreit dokumentálták, Dél-Afrikában pedig Andrew Murray volt a gyógyulás üzenetének fő képviselője. Amerikában A. J. Gordon és A. B. Simpson népszerűsítették hatékonyan, ám a gyógyító ébredésben a kora gyógyító apostolaként ismert John Alexander Dowie szolgálata hozta el a drámai csodák korszakát a századforduló körüli években. A leghíresebb női gyógyító evangélista Maria Woodworth-Etter volt, akinek látomásokban és elragadtatásokban bővölködő istentiszteletei ugyancsak legendásak voltak. Bevallása szerint már jóval a pünkösdi mozgalom előtt is szólt nyelveken.

A pünkösdi robbanás

A pünkösdizmus hirtelen megjelenésének hátterében az állt, hogy már egy teljes évszázada várakoztak a Szent Szellem-keresztségre, és ugyanennyi idő óta tanítottak is róla. A századforduló „szentség mozgalmának" radikális szárnyában már csak a nyelveken szólás hiányzott az újkori pünkösdizmus alkotóelemei közül. A modern pünkösdi ébredés atyjának a metodista hátterű Charles F. Parhamet tekintik, aki mint pásztor és gyógyító evangélista kezdett működni. A Kansas állambeli Topekában bibliaiskolát is alapított, ahol a századforduló előtti napokban a hallgatók egyháztörténelmi jelentőségű házi feladatot kaptak: pünkösd tanulmányozását az Apostolok cselekedetei 2. fejezetében. A diákok arra a következtetésre jutottak, hogy a Szent Szellem-keresztség fizikai bizonyítéka a nyelveken szólás. Az értelmezés helyessége mennyei visszaigazolást kapott, amikor a 20. század legelső napján az iskola egyik hallgatója, Agnes Ozman megszólalt egy számára ismeretlen nyelven: kínaiul. Három napig nem is tudott angolul beszélni, ezért megpróbálta leírni, mit is élt át, de ez is csak kínaiul sikerült! Az írás másolatát a korabeli újságok is leközölték. Napokon belül sokan mások is hasonló megtapasztalást nyertek. Parham hitt abban, hogy a Szent Szellemmel való betöltekezés nyomán a világevangelizáció nagyon fel fog gyorsulni.

A topekai bibliaiskolát egy másik követte a texasi Houstonban, amely ugyancsak bevonult az egyháztörténelembe: 1905-ben Parham hallgatói között volt egy fiatal fekete szentség prédikátor, William Seymour, aki a következő évben a Los Angeles-i Azusa utcában annak az ébredésnek a zászlóvivője lett, amelynek jóvoltából a pünkösdi megtapasztalás futótűzszerűen elterjedt az egész Földön.

Az eseményre közvetlenül kihatott egy újabb nagy ébredés - ezúttal Walesben -, amelyben Isten minden addiginál drámaibb módon megmutatta, mire képes olyan emberekkel, akik teljesen elkötelezték magukat a számára. Az 1904-ben kezdődő események során hat hét alatt gyakorlatilag egy egész ország megtért, legendás jelek és csodák kíséretében. A walesi események egyszerű levélírás útján is ébredést robbantottak ki a világ különböző pontjain, és közvetlenül inspirálták a kaliforniai hívőket is: a gomba módra szaporodó ima-összejöveteleken Isten hasonló látogatásáért esedeztek. A 20. század elején egyfajta „globális szellemi felmelegedés" vette kezdetét, és a világ több pontján ébredések lobbantak lángra. Ezek közül a Los Angeles-i Azusa utcai események bizonyultak meghatározónak a Föld szellemi térképének újrarajzolásában - a pünkösdi-karizmatikus közösségek túlnyomó többségének történelmi gyökerei innen erednek. A messze földről érkező látogatók, pásztorok és evangélisták közül nem mindenkinek volt könnyű elfogadnia, hogy egyszerű fekete emberek kézrátétele által vegyék Isten áldását, de akik megtették, mennyei tűzzel tértek visz-sza otthonukba, gyülekezetükbe.

Az ébredés kiterjed

Helyszűke miatt csak néhány országot emelhetünk ki a pünkösdi ébredés világméretű elterjedésének történetéből. Az európai pünkösdizmus egy norvég származású, de Angliában nevelkedett pásztor, Thomas Ball Barratt révén virágozhatott fel. 1906-ban Amerikába tett útján, New Yorkban hallott az Azusa utcai eseményekről. Napi tizenkét órát imádkozva hamarosan Szent Szellem-keresztséget nyert, és hazautazva Oslóban megalapította az Óvilág első pünkösdi közösségét. Gyülekezete afféle európai Azusa utca lett: azok között, akik ellátogattak oda, és maguk is bemerítkeztek a Szent Szellem folyójába, svéd, angol és német pásztorok is voltak, akik már az üzenet szószólóiként tértek vissza hazájukba, és virágzó pünkösdi mozgalmat hoztak létre országukban.

Lewi Petrus Stockholmba tért viszsza, és az általa pásztorolt baptista gyülekezetben egy monumentális pünkösdi ébredés vezetője lett. Különösen a 20. század első felében a svéd pünkösdiek működése, szolgálata világszerte példaértékű volt. Nagy hangsúlyt helyeztek a missziós munkára, közvetlen szerepük volt például a brazil ébredés elindításában.

Nem feledkezhetünk meg a szláv nyelvterület pünkösdi apostoláról, az Ural hegységben született Ivan Varonájevről sem. Miután az orosz ortodox egyház részéről baptista prédikátorként szenvedett üldöztetés miatt 1912-ben az Egyesült Államokba költözött, ő is részesült pünkösd áldásából. Még New Yorkban megalapította az első orosz pünkösdi gyülekezetet, majd Isten vezetésének engedelmeskedve 1920-ban visszatért hazájába. Útközben még Bulgáriában húsz pünkösdi közösséget hozott létre, majd orosz földön is elkezdte a munkát, melynek gyümölcseként néhány hónap alatt egyedül Ukrajnában húszezer fölé nőtt a pünkösdi hívők száma. 1920 és 1929 között, amikor a kommunista hatalomváltás után még viszonylagos vallásszabadság uralkodott Oroszországban, a fáradhatatlan pünkösdi prédikátor a többi szláv országban létrehozott pünkösdi közösségek mellett több mint 350 gyülekezetet alapított hazájában. 1932-ben kezdődött a vesszőfutása: kényszermunkára küldték, majd hét évet töltött börtönben, mielőtt kivégezték. Családja ugyancsak kivette részét az üldöztetésből. Varonájevnek minden bizonnyal nagy szerepe lehetett abban, hogy a Szovjet Tudományos Akadémia a következő megállapításra jutott: a pünkösdizmus „a legfertőzőbb a vallás minden ópiuma közül".

Pünkösd és a gyógyító ébredés

Az Azusa utcai ébredéssel a nyelveken szólás végre ismét polgárjogot kapott a karizmák sorában. Ugyanakkor más ajándékok is erőteljesen működtek kijelentések, látomások, gyógyulások és Isten erejének más megnyilvánulásai formájában. Egy pünkösdi egyháztörténész állítása szerint az Azusa utcai ébredés otthonául szolgáló, jókora (háromszintes) épületet teljesen be lehetett volna burkolni olyan gyógyászati eszközökkel, amelyek az ott történt drámai gyógyulások következtében váltak feleslegesekké.

A gyógyító kenet második nagy kiáradásának a hátterében az állt, hogy sok gyógyító evangélista is - főképp Dowie tanítványai közül - betöltekezett Szent Szellemmel, és új nyelveken szólt. Az egyik legsikeresebb közülük F. F. Bosworth, a rádiós evangelizálás úttörője volt, akinek gyógyító kampányai a húszas években az USA és Kanada legnagyobb előadótermeiben is telt házat vonzottak, olykor húszezer embert alkalmanként. Az 1940-es és ötvenes években nemzetközi befolyása tovább érződött William Branham szolgálata révén, akivel Bosworth évekig együtt dolgozott.

John G. Lake ugyancsak világméretű evangelizációs és gyógyító szolgálatot alapított, amely különösen Dél-Afrikában volt gyümölcsöző. 1914-ben Spokane-ben (Washington állam) telepedett le, ahol a nyugati partvidék mentén sok helyi közösségből álló nagy gyülekezetet alapított. Aimée Semple McPherson látványos gyógyító istentiszteletei még a hollywoodi színészek körében is népszerűek voltak. Az ő hatására fogadta el a pünkösdi üzenetet az a Charles Price, akinek a szolgálatát később olyan érdeklődés övezte, hogy az istentiszteleteiről kiszorult emberek bezúzták az ablakokat, csakhogy bejussanak az épületbe.

Az újkori gyógyító kenet második nagy kiáradása Angliában is erőteljesen hatott: a Jeffreys testvérek szolgálatát a gyógyulás megrázó csodái kísérték - őket tekintik a szigetország legjelentősebb evangélistáinak Wesley és Whitefield óta. A „hit apostolának" is nevezett Smith Wigglesworth már-már „könyörtelenül" rámenős imáiról volt ismert, de az eredmények végül mindig őt igazolták: ezrek nyerték vissza egészségüket.

A Gyógyulás Hangja

Amikor 1947 elején a hit két óriása, Price és Wigglesworth elköltözött földről, sok fiatal szívben égett szent vágy arra, hogy folytassák szolgálatukat. Az ébredés új hulláma nem is váratott magára, már ugyanabban az évben bámulatos erővel tört ki, hogy a következő évtizedben a betegekért való imádkozás az újkori egyházban még ismeretlen szintre lépjen. A gyógyító kenet harmadik, legdinamikusabb hullámának élére egy halk szavú fiatalember, William Branham állt, akinek szolgálatát a kijelentés és az erőajándékok páratlan kombinációja kísérte. A korszak másik meghatározó személyisége a ma is aktív Oral Roberts volt; gyógyulási csodákról az ő istentiszteletein készültek először filmfelvételek. Ő a történelem első televíziós evangélistája és a karizmatikus felsőoktatás úttörője is. Az első vonalhoz tartozott Jack Coe, A. A. Allen és William Freeman is, mögöttük pedig ezernyi evangélista sorakozott fel a betegekért való imádkozás frontján. T. L. Osborn jóvoltából tömegek ismerhették meg a megváltást és Isten gyógyító erejét távoli országokban is, Tommy Hicks szolgálata pedig az argentin ébredés nyitányát jelentette.

Forrás: http://www.ujexodus.hu/index.php?cikk=32





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 42
Tegnapi: 100
Heti: 643
Havi: 3 563
Össz.: 191 358

Látogatottság növelés
Oldal: A pünkösdi karizmatikus szemléletről és mozgalomról
Ábrahám Gyermekei Keresztény Közösség Omega Pünkösdi Gyülekezetek - Eger - © 2008 - 2014 - abrahamgyermekei.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: kereszt - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »